Mauritius
Tudnivalók
Afrika keleti partjától kb. 3000 km-re, Madagaszkár mellett található ez az egzotikus, vulkáni eredetű trópusi sziget, amelyhez néhány, körülötte elhelyezkedő atoll is tartozik. A sziget óriási ragyogó smaragdnak tűnik a szikrázó napfényben, különlegessége, egyedisége történelmén túl gazdag növény- és állatvilágában is megmutatkozik.
Mauritiust nevezték már Ezüst földnek, a Hattyúk szigetének, majd 1598-ban a holland kereskedők által kapta mai nevét. A sziget 67 km hosszú és 46 km széles, alapterülete 1865 km2. Először hollandok, majd franciák, később pedig az angolok gyarmatosították és csak 1968-ban vált függetlenné. 1992 óta köztársaság.
Annak ellenére, hogy az óceánon magában áll Mauritius, strandjai nem ezt idézik. A hatalmas hullámokat felfogja a korallzátony, így a tengerpart békés, türkizkék és élőlényekkel teli.
Hasznos információk
Időeltolódás: +3 óra
Vízum: Magyar állampolgároknak vízum nem szükséges, de 3 hétnél hosszabb tartózkodást a helyszínen engedélyeztetni kell. Az útlevélnek 6 hónapig érvényesnek kell lennie.
Pénznem: mauritiusi rúpia (MUR), de a legfőbb hitelkártyákat is elfogadják
Árfolyam: 1 USD = kb. 28 MUR
Bankkártyák: EC/MC, Amex, Diners, Visa kártyákat sok étteremben és üzletben elfogadnak
Hálózati feszültség: 220/240 Volt
Hivatalos nyelv: angol, kreol, francia
Védőoltás: Mauritiusra semmilyen védőoltás nem szükséges
Közlekedés: baloldali közlekedés
Nyelv: Mauritius hivatalos nyelve az angol. Széles körben beszélik a franciát, a kreolt, a hindit és a bhojpurit. Emellett az urdu és a kínai is a beszélt nyelvek közé tartozik.
Vallás: 51% hindu, 31% keresztény, 17% muszlim
Nemzeti ünnepnapok: február 12., március 12., május 1., augusztus 15., október 25., november 1., november 25-27., december 25
Mauritiust az esküvők szigetének is szokták hívni, mert minden szálloda rendelkezik saját esküvőszervezővel és esküvői pavilonnal egyaránt. Az esküvő megrendezésének színhelyéül választhatjuk a szállodák hatalmas és csodálatos kertjeit, vagy a fehér homokos tengerpartot, de ha egy kicsit extrémebb dolgokra vágyunk, akkor akár egy tengeralattjáró fedélzetén is kimondhatjuk a boldogító igent. Az esküvő hivatalos, a kapott házassági anyagkönyvi kivonatot Magyarországon hitelesítettni lehet.
Szükséges dokumentumok:
• Útlevél adatokat tartalmazó oldalának másolata
• Születési anyakönyvi kivonat másolata
• Ha valamelyik fél elvált: az előző házasság anyakönyvi kivonata és a válást igazoló kivonat másolata
• Ha az egyik fél bármilyen okból a születéskor kapott nevét megváltoztatta, a névváltozást igazoló iratok másolata
• 18 év alattiak tervezett házasságkötése esetén közjegyzői engedély a házasságkötéshez
• Ha az egyik fél örökbefogadott, az örökbefogadást igazoló papírok másolata
Minden dokumentumról angol vagy francia nyelvű közjegyző által hitelesített másolatot szükséges készíttetni. A párnak az esküvő időpontja előtt min. 3 nappal meg kell érkeznie Mauritiusra. Az utazáskor az összes eredeti dokumentumot be kell mutatnia a párnak házasságkötéskor.
Ahhoz, hogy a házasságkötés hivatalos és Magyarországon honosítható legyen, a mauritiusi házassági anyakönyvi kivonatot a mauritiusi miniszterelnöknek el kell látnia kézjegyével és pecsétjével, ez az ún. Apostille. Ezért még a házasságkötés napján a dokumentumot át kell adnia a szállodában a vendég kapcsolatokért (Guest Relation) felelős recepciósnak. A ceremónia után kb. 4 nappal kapják vissza a már hitelesített házassági anyakönyvi kivonatot, amit Magyarországon már honosítani lehet.
Mauritiuson szombaton, vasárnap és ünnepnapokon nem lehet házasságot kötni.
Tamarin hotel 3*
Fekvése: A hotel a szörfösök által jól ismert és közkedvelt Tamarin öböl strandjára néz a sziget nyugati részén. A nemrégiben felújitott szálloda élénk,vidám színeivel a 70-es éveket idéző stílusával igazi különlegességnek számít.
Szobák : a nagyméretű /standard dupla vagy ikerággyal rendelkező szobák légkondicionáltak, internet használattal,TV-vel,telefonnal, teraszzal vagy balkonnal rendelkeznek.
Szolgáltatás :2 étterem, bár, spa, könyvtár, mozi, szörf.
Sport: ingyenesen teniszpálya, darts, röplabda pálya. A hotel mellett csónakház kínálja szolgáltatásait.
Gyermekeknek : a gyerekklub légkondicionált helyiségben játékokkal és pihenőszobáival szolgál, valamint a szálloda rendelkezik medencével gyerekek számára.
Esküvői csomag tartalma: hivatalos költségek
• transzfer szolgáltatás az eskütételre és a dokumentumok aláírására
• mennyasszonyi csokor
• vőlegény kitüzője
• feldíszitett helyszín
• esküvői torta
• habzó borral való koccintás.
Az esküvői csomag ára: 200.000Ft/pár.
TOVÁBB A GALÉRIÁBA »
Merville Beach 3*+
Fekvése: Mauritius északnyugati csücskében, pár perc sétára a híres Grand Baie-től, ahol számos étterem, bár és bolt várja a látogatókat. A repülőtértől autóval kb. 50 perc az út, Port Louis 20 perc alatt elérhető. A trópusi környezetben épült szálloda különböző stílusú épületekből , egy főépületből, kisebb házakból és bungalókból áll. Közvetlen tengerparti szálloda. Strandja fehérhomokos, ingyenes a napozóágy, napernyő.
Ingyenes vízi sportok: vízisí, szörf, vitorlás hajó, vízibicikli, kenu, snorkelling, üvegfenekű hajó.
Szobák: a főépületben 70 kétágyas, 1 főre pótágyazható standard szoba, valamennyi tenger felé néző. A Garden Court-ban 45 kétágyas, 1 főre pótágyazható, kertre vagy óceánra néző superior szoba. A szobák terasszal vagy erkéllyel, légkondicionálóval, fürdőszobával, hajszárítóval, telefonnal, televízióval, videóval, rádióval, minibárral, széffel felszereltek.
Ellátás: svédasztalos reggeli és felváltva menü-, illetve svédasztalos vacsora.
Szolgáltatások: étterem, bár, esténként élőzene, show-műsor, konferenciaterem, helikopter leszálló, mosoda, kérésre gyermekfelügyelet, napközben szobaszerviz, ajándékbolt, autóbérlés, játékterem.
Sport és kikapcsolódás: medence, ingyenes teniszpálya, asztalitenisz, röplabdapálya, fitneszterem, könyvtár, vízi sportok. 15 perces autóútra golfpálya, mely térítés ellenében használható. Térítés ellenében búvárkodás, mélytengeri halászat.
Gyermekeknek: gyermekmedence, kérésre gyermekfelügyelet.
Esküvői csomag tartalma: hivatalos költségek
• transzfer szolgáltatás az eskütételre és a dokumentumok aláírására
• mennyasszonyi csokor
• vőlegény kitüzője
• feldíszitett helyszín
• pezsgős koccintás
• esküvői torta
• 36 db fotó
• esküvői vacsora a párnak-külön kell jelezni
• az esküvő másnapján reggeli a szobában
• poló, pareo, gyümölcskosár a szobába készítve érkezéskor.
Az esküvői csomag ára: 300.000 Ft/pár.
TOVÁBB A GALÉRIÁBA »
LeVictoria 4*
Fekvése: Az észak-nyugati parton, közvetlenül Pointe aux Piment kb. 800 m hosszú homokos strandjánál. A főváros Port Louis kb. 20 percnyi autóútra van (kb. 15 km), a Grand Baie település bevásárlási lehetőségekkel, bárokkal és éttermekkel kb. 12 km-re fekszik. Buszjárat 25 percenként. Közvetlenül a szálloda előtt víz alatti természetvédelmi terület található. A repülőtér kb. 54 km-re (kb. 80 perc) található.
A szálloda szolgáltatásai: Az igényes, sokféle sportlehetőséget kínáló létesítmény változatos, aktív üdülést biztosít. Három étterem áll a vendégek rendelkezésére. Az újonnan átalakított „Le Superbe” központi étterem közvetlenül a medencénél található (reggeli és vacsora). A „La Casa” strandétterem olasz és mediterrán ételkülönlegességeket és álomszép kilátást nyújt az óceánra, valamint Port Louis öblére. A Boathouse közelében található „L’Horizon” tenger gyümölcseivel és halételekkel várja vendégeit. Délben a pool bárban snack fogyasztható. A „Le Corail Bleu” koktél bár az esti találkozóhely, ahol az esti programok is zajlanak. A medencénél aerobic és vízi gimnasztika minden nap. A fürdőlepedők és a nyugágyak használata a medencénél és a strandon ingyenes. A kb. 1,7 km hosszú homokos strandon a napernyők használata szintén ingyenes. Üzletek, ékszerész, szépségszalon szaunával és masszázzsal, fitness terem és hammam, mosoda. Hitelkártyák: Visa, Mastercard, Amexco, Diners.
Szobák: 246.
Helyi besorolás: 4 csillagos szálloda.
Elhelyezés: A földszinten és az. 1. emeleten található, ízlésesen berendezett szobákban fürdőkád és külön zuhanyozó, WC, hajszárító, légkondicionáló, széf, minibár, TV/rádió- és videocsatorna, telefon, ülősarok, kávé- és teafőző, oldalról tengerre néző balkon vagy terasz. A superior szobák a legfelső szinten találhatók, belül sátortetős kialakításúak, ventilátorral és tengerre néző balkonnal rendelkeznek, egyéb felszereltségük azonos a szobákéval.
Sport és fitness: (Térítésmentesen) 3 megvilágítható teniszpálya, röplabda, asztalitenisz, röplabda, foci, boccia, vízi gimnasztika, jóga, vízisí, szörf, vitorlázás, pipás búvárkodás, üvegfenekű csónak, vízibicikli, kajak, fitness terem. (Térítés ellenében) búvárkodás, nyílttengeri horgászat, kerékpárkölcsönzés, pool-biliárd, katamarán kirándulás. Golf a Hotel Trou aux Biches-ben green fee kedvezménnyel.
Szórakozás: Esténként show műsorok, élőzene, tánc, videojátékok /térítés ellenében/, kabaré, folklór, témaorientált esték.
Gyermekek: Miniklub (3-12 éveseknek). Gyermekmenük. Gyermekfelügyelet igény esetén, térítés ellenében.
Esküvői csomag tartalma: esküvői koordinátort a helyszínen
• hivatalos költségek
• transzfer szolgáltatás az eskütételre és a dokumentumok aláírására
• mennyasszonyi csokor
• vőlegény kitüzője
• smink és frizura, próbasmink és frizura elötte
• feldíszitett helyszín
• esküvői torta
• zene a ceremónia alatt
• reggeli a szobában az esküvő másnapján.
Az esküvői csomag ára: 300.000 Ft/pár.
TOVÁBB A GALÉRIÁBA »
La Cannonier 4*
Fekvése: a Beachcomber szállodalánc tagja a népszerű Grand Baie közelében található. A közvetlen tengerparti szálloda egy földnyelven fekszik, három csodálatos tengerpart határolja. A gyönyörű trópusi kertben található egy XVIII. századi világítótorony. A tradicionális mauritiusi stílusban épült szállodát 2005 nyarán felújították. Grand Baie központjától kb. 5 km-re, a fôvárostól (Port Louis) 10 km-re, a repülőtértől kb. 1 órás autóútra fekszik.
Strand: kristálytiszta, türkizkék víz és a fehérhomokos tengerpart, mely a szállodát három oldalról határolja. Ingyenes napozóágy, napernyő, ingyenes vízi sportok.
Szobák: 248 szoba két szinten helyezkedik el. Óceánra néző standard kétágyas, és családi szobák. Felszereltségük: légkondicionáló, fürdőszoba zuhanyzóval, terasz, minibár, széf, tv, DVD csatorna, rádió, telefon, hajszárító.
Ellátás: félpanziós: svédasztalos reggeli és vacsora. Felár ellenében all inclusive ellátás igénnyelhető. Napi háromszori főétkezés, napközben snack ételek, korlátlan helyi üdítő és szeszes italok fogyasztása az étkezések alatt és a bárban 11-23.00-óráig, minibár, sport és kikapcsolódásnál felsorolt szolgáltatások.
Sport és kikapcsolódás: Ingyenes 3 teniszpálya, jóga, röplabda, kajak, vízisí, vitorlázás, szörf, snorkelling. Térítés ellenében kerékpárbérlés, búvárkodás, mélytengeri horgászat.
Beaccomber Sport and Nature kirándulások: biciklitúra, canyoning, kajakozás.
Szolgáltatások: 2 étterem, bár, medence, esténként szórakoztató programok, zene, tánc, hagyományos mauritiusi folk műsor, nyitott éjszakai bár a strandon, mosoda, szobaszerviz, ajándékbolt, fodrász.
Gyermekeknek: Bob Marlins Miniclub - 3- 12 éves gyerekek részére, gyermekfelügyelet, szórakoztató gyermek programok.
Esküvői csomag tartalma: esküvői koordinátort a helyszínen
• hivatalos költségek
• transzfer szolgáltatás az eskütételre és a dokumentumok aláírására
• mennyasszonyi csokor
• vőlegény kitüzője
• smink és frizura, próbasmink és frizura elötte
• feldíszitett helyszín
• esküvői torta
• zene a ceremónia alatt
• reggeli a szobában az esküvő másnapján.
Az esküvői csomag ára: 300.000 Ft/pár.
TOVÁBB A GALÉRIÁBA »
Legends 5*
Fekvése: Nyugodt környezetben, a sziget északi részén fekszik, közvetlen Grand Gaube csodálatos, finomhomokos öble mellett. Grand Baie számos bevásárlási és szórakozási lehetőséggel kb. 15 perc.
Felszereltsége: A vendégek rendelkezésére áll bár, elegáns koktél-lounge, üzletek, fodrászat, 5 étterem, beach-bár, kétszintes a'la carte-étterem borospincével, Internet-sarok és WIFI (ingyenesen). A szépen kialakított kertben 3 édesvízű úszómedence pool-bárral és napozóterasszal. Napágyak, napernyők és törölközők ingyenesen vehetők igénybe a medencénél és a strandon is. Összesen 198 szoba.
Elhelyezés: Superior szobákban. Nagyon ízléses berendezéssel, bennük fürdőszoba, zuhanyozó, WC, hajszárító, légkondicionálás, telefon, SAT-TV, minibár, széf, kávé-/teafőző, ülősarok, Internet-csatlakozás és tengerre néző balkon vagy terasz.
Esküvői csomag tartalma: hivatalos költségek
• transzfer szolgáltatás az eskütételre és a dokumentumok aláírására
• mennyasszonyi csokor
• vőlegény kitüzője
• feldíszitett helyszín
• 36 db fotó
• pezsgős koccintás
• esküvői torta
• esküvői vacsora a párnak
• az esküvő másnapján reggeli a szobában
• érkezéskor poló ,gyümölcskosár, pareo.
Az esküvői csomag ára: 350.000 Ft/pár.
TOVÁBB A GALÉRIÁBA »




